Hó, jég, hideg, tömeg, csúszkálás. Röviden így lehetne összefoglalni az év (számomra) első teljesítménytúráját, melyet a Hanák Kolos Turistaegyesület szervez minden évben. Szombaton reggel 8 órakor találkoztuk Marcival Gödöllőn, a Művelődési Ház parkolójában, úgy gondolván, hogy Mátrafüredig azt az 59 km-t 1 óra alatt letudjuk kocsival. Az éjjel óta szakadó, sőt egyenesen ömlő hóesés azonban keresztülhúzta a számításunkat. A csúcssebességünk néhol a 40 km/h-t is elérte, így majd 2 órát kocsikáztunk Mátrafüredre, ahol a rajt épületéhez - a Mátra Szakképző Intézet épülete - már nem is mertem lekanyadorni. Inkább a Palóc Babamúzeumtól - ahal tavaly jártunk a klubbal - nem messze parkoltunk a főúton. Így (kétszer) párszáz méterrel meg is toldottuk a távot.
Számtalan webhelyen láthatjuk a manapság oly divatos Views + Date + Calendar triumvirátusra épülő eseménynaptárat. Én azonban még nem találkoztam olyan változattal, ahol a naptár nézetei magyarul jelennének meg, pedig nem is kéne hozzá olyan nagy varázslat. Vessünk hát véget a január 2010 típusú naptáraknak, írjuk helyesen, 2010. január.
Megvolt az év első túrája, melyről Béla barátom már megírta, amit meg kellett írni. Annyival egészíteném csak ki, hogy olyan 7-8 km környékén komolyan kezdtem aggódni mind a saját, mind a Henrik lábáért. Mindkettőnk túracipőjében már tocsogott ekkor a jéghideg víz jó ideje. Roppant kellemetlen volt. Másnap be is ruháztam egy új, teljesen vízzáró túracipőt, mely már bejáratás alatt van (é.: egyelőre abban járok dolgozni).
Jópár napnyi munkaóra után előállt honlapomon egy „élő” fordítási kiszolgáló, és a hozzá illeszkedő kliens. Vagyis, aki használni szeretné, annak a továbbiakban nem kell foglalkoznia a fordítások folyamatos frissítésével, hiszen elvégzi helyette mindezt egy modul, ráadásul automatikusan. Természetesen a rendszert nem lehet teljesen automatizálni, jópár emberi tényező is benne van a pakliban, így tehát jókora időbe is telhet, míg egy elkészült fordítás ezen a kliensen keresztül eljut a végfelhasználóhoz. De előbb-utóbb eljut. Részletek a kattintás után.
Én, mint isaszegi, valamint a hazai Drupal közösség aktív tagja, a Drupal nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer Honosítási Csapatának egyik adminisztrátora arra kérem az illetékes „elvtársakat”, hogy ezt a nagyon durva gányolást azonnali hatállyal szüntessék meg. Ez a honlap egy szégyenfolt lenne a magyar Drupal alapú oldalak között (is), mert annyira ronda, hogy az valami iszonyat. Hemzseg rajta a rengeteg megjelenítési és funkcionális hiba, összességében félkész, néhol olvashatatlan, hibás, működésképtelen. Tóth Pistike, 5/b. osztályos tanuló nyolcadik informatika órája után beadott házi feladata esetén ez egy kettes alá, de ha bárki más ad ki ilyet a kezéből hivatalosan, az ha lehet, a továbbiakban ne foglalkozzon a webes megjelenéssel, mert ami nem megy, azt ne erőltessük (Itt jut eszembe, az előző honlap se ment olyan nagyon).
TÁRGYTALAN! Albérletbe költözés miatt a fórumban jelzett kutya, Lavinakutató Kincső, 8 éves Szent Bernáthegyi kan új gazdát keres. Jelenleg az átmeneti elhelyezése megoldott (nálam van). Nagyon barátságos, a gyerekekkel sincs semmi problémája, és a 2 szukával is simán össze lehetett engedni. A kan kutyám viszont azonnal nekiment, ezért külön kellett őket zárni. Így sem volt azonban nyugalom, ezért olyan megoldást kellett találnom, hogy ne is lássák egymást. Így jelenleg egy másfél méter széles és 18 méter hosszú részen van elzárva a ház hátulja és a kerítés közé. Nem a legideálisabb, de sajnos nem tudom másképp megoldani. Reméljük hamar megtetszik valakinek, és elviszi. Érdeklődni telefonon a 20-581-7931-es számon lehet, vagy emailben a Visszajelzés menüponton keresztül. Hajtás után pár mai videó látható a kutyáról a hazaérést követően.
Henrikkel együtt szombaton az Isaszegi Természetbarát Klub tagjaiként túráztunk a Cserhátban. A beszámolót Béla már megírta, én csak a saját fotókat tenném hozzá.