Hatodik érzék márpedig van

Ha rákeresel arra a kifejezésre, hogy „hatodik érzék”, akkor meglehetősen misztikus találatdömpinggel találkozol. Csak úgy repkednek az aurák, a tisztánlátás-kutatók, meg mindenféle műmájer dolgok. Mivel tegnap este a saját bőrömön tapasztaltam meg ennek az „érzékszervnek” (?) a létezését, azt kell mondjam, hogy van hatodik érzékünk, vagy védőangyalunk. A következő történt:

Tegnap a fiammal jöttünk haza az iskolából, már sötét volt, szokás szerint mögöttem ült és már majdnem bealudt. Épp mentük kifelé Nagytarcsáról, ahol egy elég kanyargós szakasz következik, melyen elvileg végig záróvonal lenne, ám ez vagy 1000 éve lekopott, meglehetősen kátyús és rossz az út. Mindazonáltal tempós, igaz beláthatatlanok kanyarok ezek, de nincs semmi korlátozás, 90-el tolhatod az M31 alá. Az utolsó jobbos előtt egyre sűrübben jöttek szemből az autók, és bevillant egy gondolat az agyamba. Mégpedig az, hogy „veszély”. Csak egy pillanat az egész érzés, bővebben kifejtve annyi, ha itt szembe jönne egy felelőtlenül előző autó, az számunkra igen szar dolog lenne most így hirtelen. Ez a bevillanás nem tudom honnan jött, ki sugallta, de arra jó volt, hogy ösztönesen elvettem egy kicsit a jobb lábamból. És nem hiszed el barátom, hogy mi volt a kanyar közepén. Jött a „drága” autóstárs velem szemben, ezerrel előzve a beláthatatlan kanyarban. Az a pár méter veszteség, ami a sugalatt miatti gázelvétellel járt, gyakorlatilag egy frontális ütközéstől védett meg. Padkaérintéssel ugyan, de éppen elfértünk egymás mellett, bár a tükrök komoly veszélyben voltak. Az i10-el voltam szerencsére, ha az i30-al vagyok, az tuti nem fért volna el, bár azt nem tudom, hogy mennyivel szélesebb, de bármennyivel, csattanunk.

Nem tudom megmagyarázni, hogy mi ültette a fejembe azt a gondolatot pont az előtt a kanyar előtt, pont azon a napon. Minden nap erre járok, és ezek általában teligázas kanyarok. Abszolút nem volt tudatos a dolog, csak a bevillant gondolat hatására ösztönösen elvettem egy picit a gázból. És igen, pont az a pár méter kellett hozzá, hogy legyen ideje okoskának elkezdeni picit visszatakarodni a saját sávjába, és legyen annyi hely, ahol már elfértünk egymás mellett. Ha 5-10 méterrel előrébb vagyok, most szerintem ezt nem olvasod.

Szóval, vagy vannak védőangyalok, és az enyém, vagy a Henriké éppen észnél volt, vagy tényleg létezik valami olyan érzékszerve az embernek, ami „emberfeletti” a szó mai értelmében. Valaki vagy valami ott a kanyar előtt olyan gondolatot ébresztett bennem, hogy ezen sorokat még le tudjam írni Neked. Logikus magyarázata pedig nincs az efféle jövőbelátásnak. Én legalább 75-80-al mentem, az előzgető emberke pedig benne volt a 100-ban, az tuti. Nem jó belegondolni.

Mindenesetre bárki vagy bármi volt az, amely azt sugallta a kanyar előtt, hogy „veszélyes is lehet most ez a kanyar”, egyet mondhatok neki: nagyon-nagyon köszönöm.