Frankie Goes to Hollywood

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja. Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Adott ugye egy nyílt levél, melyet egy állítólagos öreg motoros, Frankie posztolt az esztinfóra. Az Admin szerint fontos ez a dokumentum, külön topikot is kapott, igaz csak egy kis lakatocskával. Ami annyit jelent, hogy itt a pofád alapállásban van, hozzászólni tilos. Keresd meg a másik topikban. A levélből kiderül, hogy Frankie sporttárs alapvetően arra jött rá, hogy a választási ígéret, és a való élet, az tulajdonképpen két teljesen különböző dolog. Még a politikai párhuzamot is észrevette, hogy ott is vannak bizony választási ígéretek, és azokat sem tartják be. Aztaaaaaaaa, hát nem mondod, wazze. Frankie vigyázz, 2010-ben is sokat fognak hazudni, de most már okos vagy, ne vedd be!

Ez az egész történet - szerintem - amúgy nem ér meg majd 10 oldalt, de ha Frankie sporttárs ennyi sok szabadidővel rendelkezik, hát írjon csak bőszen. Legfőképpen alá. Csak mert nekem azt tanította az Anyukám, hogy ha valakihez írunk egy levelet, akkor azt alá kell írni, különben szart sem ér. Már csak azért sem feccölnék bele ennyit, mert az elnök - hoppácska, csak így lazán kisbetűvel, vö.: MEOE Alapszabály, ahol akkora ember, hogy már a beosztása is nagybetűs, bár néhány helyen azért csak sikerült helyesen leírni - csak a küldöttközgyűlésnek tartozik felelősséggel és beszámolással. De majd most kivételt tesz, és pont neked fog válaszolni, sőt Korózs néven rohan a regisztrációs űrlaphoz.

Bár tulajdonképpen már megszoktuk kutyás berkekben, hogy a véleményünket kizárólag álnév mögé bújva írjuk le. Ha! De igenis, tessék leírni bátran, hogy a MEOE annak idején elfelejtett rendszert váltani. És tudod mit mondok, hogy nem is fog, soha a büdös életben, amíg fennt tudja tartani ezt a diktatórikus kiskirályságot. Amíg lesznek megvezethető birkák, megélhetésí szaporítók, akik fizetnek minden szarért. Akit a fajtája sorsa érdekel, annak már régesrég ott kellett volna hagynia ezt az egészet a francba. De mint kiderül, Frankie sporttárs is MEOE tag, tehát tagdíjat fizet, holott látja a megoldást:

Látja, a kutyások nem tüntetnek, nem lázadnak. Hálás lehet a sorsnak, hogy csak csendben zúgolódnak, kilépnek az egyesületből és abbahagyják a kutyázást. Nem lincselik meg és nem kérik számon önön a hazugságokat. Elmennek.

Ezt kéne vastagon kiemelni kedves etszinfó Admin, nem az egész levelet. Bár az igaz, hogy így legalább el lehet olvasni, mert a normál betűtípussal 2-3 bekezdésnyi szöveg után simán kifolyik az ember szeme. Senkinek sem kötelező MEOE tagnak lennie, és egyetlen megoldás létezik ebben a diktatórikus rendszerben. A tömeges tagdíj NEM fizetés, a kiállításra tömegesen NEM nevezés, az alom NEM lehozás, egyszóval a MEOE fő bevételi forrásainak drasztikus elapasztása. Ettől nagyon fosnak ott fenn is, ezért lesz majd csak 2011-től (vigyázz, ez csak egy ígéret, a francokat lesz) kötelező a DP szűrés, mert bizonyos fajtákban olyan szinten kéne kikukázni az állományt, hogy drasztikusan csökkenne a törzskönyvezési bevétel. És ezért nem szabad túl szigorú (é.: normális) Tenyésztési Szabályzatokat sem alkotni. És ez utóbbit még csak nem is én mondtam, hanem maga a MEOE elnöke kottyantotta el egy klubelnököknek szóló hírlevélben.

A megélhetési „kutyás” pedig mindig is fizetni fog, tagdíjat, törzskönyvet (csak ha kér tőle a vásárló persze), kiállítási díjat, mindent. Csak legyenek almok, mert akkor van lóvé. Itt is, ott is. A fajták elkötelezettjeinek meg már rég nem szabadna ott lenniük, kiállítaniuk, fizetniük. Még ha ők normálisan tenyésztenek, szűretik az ebeket, megtervezik a párosításokat, stb. akkor sem. Ennek elvi kérdésnek kéne lennie, így ha mégis ott vannak, hát lelkük rajta. Csak akkor ők ne siránkozzanak, és ne verjék a mellüket, hogy mekkora ászok a fajtában, mert a fajtához a saját kapun kívüli másik 99.9% is hozzátartozik, amire elég nagy ívben tesz a döntő többség. És akinek ez nem fontos, az ne mondja magáról, hogy a fajta szerelmese, meg elkötelezettje, mert nem az. Csak egy, a sok álca mögé bújt ember közül, akinek fontosabb a saját kis hülyesége, mint annak a fajtának a sorsa, akinek sikereit - gyakran megélhetését - köszönheti. („Siker”. Ez a szó nagyon tetszik a kutyás viszonylatát tekintve. Talán majd egyszer írok erről is.)

De Frankie, nem kell ám abbahagyni a kutyázást sem. Csak annyi, hogy nem kell befizetni a tagdíjat, nem kell benevezni a hazai kiállításokra, és nincs egyetlen fedeztetés, vagy alom sem. És roppant hamar jönne a pukk, és máris kidurranna ez a diktalufi. Csak elég sokaknak kellene akarni. Ennyi.