Focitorna idősebbek ellen

Ismételten 5 csapatos tornán voltunk, ezúttal a KISE Ihász utcai műfüves pályáján. Szokás szerint 2002-es születésűek számára rendezett torna volt, melyre mentek Henrikék is, vagyis a hazai csapat 1 évvel fiatalabb játékosai. Ezúttal Henrik volt az egyetlen kapus, így végigvédte a meccseket. Fel voltunk készülve arra, hogy egy 0-0-ás döntetlen elérése is már sikernek számít.

Ez az első meccsen már meg is volt, aztán jött a csoda, a másodikat 1-0 arányban még meg is nyerték a fiatalabbak. Teljesen meg voltam elégedve, 2x15 perc idősebbek ellen, kapott gól nélkül, pár kritikus helyzetben szép védés, és még meccset is nyertünk. Mi kell több egy szülőnek?

A harmadik mecss volt a KISE-KISE háziderbi a két korosztály között, és kb. a meccs feléig itt is 0-0 volt. Aztán jött egy alsó sarkos lövés, Henrik rajta volt, hozzá is ért, csak nem eléggé. 1-0 az ellenfélnek, semmi baj. De ettől a bekapott góltól sajnos teljesen szétesett a védekezés, Henrik is elkezdett kapkodni. A hátralévő 3-4 percben kaptak még három gólt, így 4-0-ás vereség lett a vége. A reális mondjuk 2-0 lett volna, ennyiről nem tehetett a Henrik, a másik kettőben jócskán benne volt.

Az utolsó meccsre is kitartott az idegesség, a kapkodás, a nem odafigyelés, a kevéssé zárt védekezés, így 2-0-ás vereség lett belőle. Henrik 6 bekapott góljából mondjuk 3-ról nem tehetett, a többi elkerülhető lett volna kicsit nagyobb rutinnal. Potyagólt nem kapott szerencsére, inkább feleslegesen eladott, illetve róla rossz helyre (középre) kipattanó, amúgy simán fogható labdákból estek ezek.

Összességében nem volt ez rossz teljesítmény, 1 évvel idősebb csapatok ellen 4 meccsből 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 1-6-os gólkülönbséggel.

Címke: