bernáthegyi

Bernáthegyi klubkiállítás

2009. május 11. hétfő - 23:09

A hétvégén lezajlott az idei bernáthegyi klubkiállítás, így evvel egy évre le is van tudva a klub részéről a fajtáért végzendő tennivaló. Ez az egy ami biztos, és mivel egyéb elfoglaltságom miatt nem voltam a helyszínen, a többit csak csiripelték a madarak. Hogy aszondja:

III. Ebugatta nap

2009. május 07. csütörtök - 19:46

Az Ebugatta napok sorában először fordul elő, hogy a Baráti Kör nem vesz részt ezen a fajtanépszerűsítő rendezvényen. Többeket is megkérdeztem, hogy eljönnének-e, ám a megkérdezettek egyike sem lelkesedett az ötletért. Megmondom őszintén, hogy már a megkérdezésük előtt szóltam az illetékesnek, hogy idén ránk ne számítson, és ez tulajdonképpen be is jött. Szóval nem megyünk.

Egy tisztújítás margójára

2009. március 14. szombat - 23:13

Nem szép dolog úgy kezdeni valamit, hogy én előre megmondtam. Pedig de. Elmaradt a bernáthegyi klubban a beszámolás és a tisztújítás, mivel jött egy szabályismerő ember, mint felügyelő biztos. Pár perc alatt haza is zavart mindenkit, mondván szabálytalan az egész, így a jogos óvások elkerülésének érdekében mindenki szépen menjen haza. Valamikor a közeljövőben, amikor ugyanez már szabályosan is sikerül, majd újra találkozunk.

Az előzmények

2009. március 01. vasárnap - 22:53

Feleségem szerint előző írásom egy kissé bunkóra sikeredett, és elnézést kell kérnem. Neki hiszek, kedves Csaba, elnézést kérek. Bár majd a végére kiderül, kiktől is kell igazán elnézést kérnem. Az persze nem volt benne az előző bejegyzésben, hogy vajon mi indukálta ezt az egészet, vagyis miért léptünk be többen is a bernáthegyi klubba januárban, és végül mi gerjeszt egy ilyen bunkó írást. De tudod mit, ezt is elmondom.

Vak vezet világtalant

2009. február 28. szombat - 23:17

Sajnos március 14-én, egyéb fontos elfoglaltságom miatt nem tudok részt venni a MEOE Szent Bernáthegyi Klub Beszámoló és Tisztújító Közgyűlésén. Mondjuk nem is lettem rá meghívva, pedig januárban több társammal együtt ismételten beléptem a szervezetbe. Természetesen a klub elnöke most is élenjár a szabályismeretben, hiszen tudja, hogy 2 héttel a közgyűlés előtt erről az eseményről értesíteni kell a tagokat. Illetve nem egészen értem a gondolatmenetét, de valószínűleg úgy gondolja, hogy elég a neki szimpatikus tagokat.

Nem átok ez, faszverés

2009. január 09. péntek - 07:19

Az Új Kutya Szövetség januári számában olvasható, Kozma Karcsitól:

Ma Magyarországon világszínvonalú kiskutyák is szép számmal születnek, de sajnos a fajta leáldozóban van. Mindez a „turáni átokra”, a magyarságot oly gyakran megosztó egymás közötti torzsalkodásra is visszavezethető, hiszen ha összefognának azok, akik pénzt, időt és fáradságot nem kímélve próbálják e nemes fajtát népszerűsíteni, valóban nagyot alkothatnának, ami hazánkat bernáthegyi-nagyhatalommá emelné.

Tartalom átvétel
© Balogh Zoltán - Honlapmotor: Drupal - Smink: Kiwi Themes