túra

Gusztáv turistajelet fest

Április 3-án lesz az idei Isaszegi Csata Emléktúra, ám idénre a 45 km-es távnak új útvonalat jelöltünk ki. Sajnos az új útvonalon viszonylag kevés a jelzés, sőt pár ponton módosítani kellett, például a sárga sáv jelzés nemhogy jelentősen foghíjas, de a térképeken szereplő nyomvonal konkrétan be van szántva. Béla bejárta és elkészítette már az új nyomvonalat, sőt az új leírás is kész, már csak az hiányzott, hogy a terepet a leírásban szereplőre módosítsuk, vagyis fessük fel a hiányzó jelzéseket.

Az év első túrája

Megvolt az év első túrája, melyről Béla barátom már megírta, amit meg kellett írni. Annyival egészíteném csak ki, hogy olyan 7-8 km környékén komolyan kezdtem aggódni mind a saját, mind a Henrik lábáért. Mindkettőnk túracipőjében már tocsogott ekkor a jéghideg víz jó ideje. Roppant kellemetlen volt. Másnap be is ruháztam egy új, teljesen vízzáró túracipőt, mely már bejáratás alatt van (é.: egyelőre abban járok dolgozni).

Egy túrás hétvége vasárnapja

Kicsit megkésett ez a beszámoló, mivel a múlt vasárnapról szól, ám idő hiányában csak most kerül rá a sor. A Kisnyuszi Túraklub - melynek alapítója Nagy Sándor volt az oktatónk a túravezetői tanfolyamon - meghívásának tettem eleget Henriett lányommal, és a Tarjánka-völgy környékét jártuk be. Hosszú idő után sikerült ismét rávenni a leányzót egy kis természetjárásra.

Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam – elővizsga

Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.

Kirándulás a Pilisben

Tegnap kirándulni voltam a gyerekekkel az Isaszegi Természetbarát Klub novemberi kirándulásán. Pilisborosjenőről indultunk, és oda is értünk vissza tizen egynehány kilóméternyi túrázást követően. Henriknek ez már meg sem kottyan, és mivel Heni is régóta szokja az ilyen irányú kiképzést, különösebben már el sem fáradnak.

A hegytetőn szokás szerint piszkosul fúj a szél, így a panorámában nem célszerű sokáig gyönyörködni. Később felfedeztünk néhány barlangot is. Hát mind mondjak, ezeket nem nagyon takarítják, így ez a gyermekek ruházatán is elég maradandó emléket hagy.