Bükki bosszúság

Elég hálátlan, és kellemetlen feladat beszámolót írni egy olyan túráról, melyben sok köszönet sajnos nem volt. Elég régóta nyomjuk már a Marcival ezeket a teljesítménytúrákat, és ilyen szinten még soha nem kavarodtunk el, mint tegnap a Bükkben. Részben persze a mi hibánk, hisz az egy alapvető dolog, hogy saját térkép nélkül nem indulunk el, ám mi mégis megtettük. Bíztunk abban, hogy az előzetesen letölthető itiner szerint végig jelzett turista utakon fogunk haladni, sőt térképmellékletünk is lesz, illetve rendelkezünk már némi rutinnal is a terepen.

Mivel a miskolci kisvasút végállomásnál volt a rajt, igen korai, 5 órai keléssel indult a nap. Marci a 06.10-es vonattal érkezett az isaszegi állomásra, ezt követően még anyukámat vettük fel Tóalmáson. Neki pont kapóra jött egy olyan túra, melynek van nagyon rövid, 8.8 km-es változata is.

Miskolcra érve a kisvasút végállomásánál rögtön beneveztünk mindhárman. Érdekes volt, hogy mindössze egy fekete-fehér fénymásolatot kaptunk térképvázlat gyanánt, mely tele volt ikonokkal, és szürkeárnyalatos mivolta miatt igen sok dolog egyszerűen láthatatlanná vált rajta. A túra teljes hosszának igen szűkszavú leírása pedig kétszer négy sorba elfért. Anyukámnak volt még bőven ideje a kisvasút indulásig, lévén Ő lecsapta a teljes 21.2 km-es táv első 12.4 kilométerét Lillafüredig. Ismerve jelenlegi terhelhetőségét, biztos voltam benne, hogy mindezek ellenére utol fogjuk érni Lillafüred után valahol az erdőben, mi pedig a Marcival elindultunk az itiner szerint a fő utcán kelet felé.

A második utcán (ami az itiner szerint Lórántffy Zs. u.) forduljunk jobbra. Már a hátoldalon mellékelt térképvázlaton (!), valamint a valóságban is ezt valahogy Bertalan utcának hívják, de hát ilyen apróságokkal ne is foglalkozzunk, hiszen ennél sokkal durvább itiner hiba is lesz még, bár ekkor ezt még nem tudtuk. A hiba ellenére hamar fogtuk az első pontot, ahol egy kihelyezett bugyiból kellett egy papír a célba juttatni. Ezt követően a kék kereszt jelzésen haladtunk egészen Lillafüredig, többnyire szándékosan (?) a turista útra bedöntött fák között lavírozva. Néhol csak másznunk kellett a fatörzsek között, ám volt olyan hely is, ahol egyszerűen ki kellett kerülni a turista út egy részét a kivágott, és útra döntött fák miatt.

Eltévedés ügyben a Marci valahol tévesztett egyet, így 1-0-ra vezetett, de az egyenlítésemet, azt hiszem, el kell mondanom. Tehát, éppen én mentem elől, amikor is két út derékszögű találkozásához értünk. Érkezési irányunkkal pontosan szemben lévő fán egy szabályos "kék kereszt balra" jelzés volt látható, sőt a fa bal oldalán egy irányunkba mutató kék nyíl, ami azt sugallta, hogy az onnan (tehát nekünk balról) érkezőknek szól. Szó nélkül fordultam balra, Marci utánam. Jó 200 métert követően kezdtük hiányolni a jelzést. Közben egy másik pár is hasonlóképpen járt, ám amíg mi állva helyzetmeghatározást végeztünk a kezünkben lévő "térkép" alapján, ők elhaladtak mellettünk. Úgy döntöttünk, hogy a domborzati jelzések alapján jelenlegi helyzetünk és haladási irányunk sem jó, vissza kell mennünk a kereszteződéshez, ahol meg is találtuk a helyes irányt, amely nem más, mint a "kék kereszt balra" jelzés iránymutatása helyett a tökegyenesen tovább az ösvényen. Evvel lett 1-1.

Lillafüredre érve egy presszóban kávéztunk egyet, majd tettünk egy próbát, hátha bejutunk az Anna-barlangba is. Mivel ehhez vagy 40 percet kellett volna várnunk, és további 25 lett volna maga a barlang megtekintése, úgy döntöttünk, hogy ez most kimarad, és irány a 2-es ellenőrző pont, vagyis a kisvasút állomás, ahonnan anyukám rajtolt.

Eszméletlen mennyiségű ember volt a helyszínen, de nekünk azt az egyet kellett megtalálni, aki pecsételni fog nekünk. Ketten kétfelé szakadva legalább negyedórán át kerestük az állomáson a pontot az embertömegben, de tulajdonképpen azt sem tudtuk, hogy igazán mit is keresünk. Marci már lefotózta a helyet, és indult volna tovább, amikor amolyan utolsó próbálkozásból megkérdeztem a wc-s nénit is, hogy nem tudja-e véletlenül, hogy hol van a teljesítménytúra ellenőrző pontja. Segítségével megtaláltam, és a Marcit is visszahívtam oda. Egyébként legalább négyszer mentünk el mellette fejenként. Mint utóbb kiderült, anyu még előttünk azt szerette volna megtudni tőle, hogy egyáltalán merre induljon el, de az ide ültetett "szervezőnek" halvány lila sejtelme sem volt róla, így egy kocsmában kellett érdeklődnie, ahol eligazították, hogy a műúton induljon el dél felé. Irdatlan nagy szerencséje volt, hogy erre hallgatott, és nem az itiner alapján ment, mint mi, mert különben tán még most is keresnénk Őt az erdőben.

Az itinerünk szerint ugyanis a piros sáv jelzésen kellett elindulnunk délnek. Mi így is tettünk, és az emlékoszlop érintése után tovább kellett mennünk a piros jelzésen a sárga sáv elágazásáig. A leírásunk szerint ez a piroson haladva pontosan 400 méter távolságra van az emlékoszloptól, de csak nem akart jönni semmiféle sárga sáv jelzés. Ráadásul a műúti lépcső sem, ami meg volt említve az itinerben. Kicsivel később elérkeztünk egy pontra, ahová balról, a hegyről végre bejött a sárga sáv jelzés. Oké végre megvan a pont, igaz szerintünk ez nem 400 méter volt, hanem jóval több, a műút se itt van, de hol van a bugyi? Hát az nincs. Felfelé kell mennünk innen a sárga sávon nyugat felé, de ez bizony keletről jött és arra is megy. Marci felment pár métert a hegyre, megállapítottuk, hogy ez fixen keletre megy, tehát biztos nem jó, sőt a bugyi sincs itt.

Menjünk tovább immáron a sárga-piros sávon, hisz lehet, hogy a "sárga sáv elágazás" kifejezés azt akarja mondani, hogy amikor ez a két jelzés elválik, ott lesz a pont. A műút meglett biztatásnak, de a pont az elágazásnál sem volt. Mindketten biztosak voltunk benne, hogy nagyon rossz helyen vagyunk. Sokkal messzebb vagyunk Lillafüredtől, mint kéne. Ám ekkor eszembe jutott, hogy mivel soha nem hagyom a kocsiban, nálam van az autós GPS, ami arra azért jó, hogy aktuális pozíciónkat, és egy adott pontot megmutasson a térképen.

Mivel a leírásban minden egyes pont GPS koordinátái is meg voltak adva, beírtam a 3-as ellenőrző pont ("sárga sáv elágazás a műútnál") koordinátáit, miközben a műúton visszaindultunk Lillafüred felé. Jó 5-6 perc kellett, míg a GPS a hegyek között megtalálta, hol is vagyunk éppen, és a keresett pontot aktuális helyzetünktől északkeletre mutatta, fenn a hegyen. Hmm, műút fenn a hegyen? Ekkor iránymenetre váltottunk, árkon-bokron át kiértünk egy erdei útra. Itt szóltam a Marcinak, hogy megjöttünk, a GPS koordináták alapján is a 3-as ellenőrző ponton állunk. Nos, ez volt az a pont, ahol a sárga sáv bejön a hegyről, tehát itt már jártunk egyszer.

Teljesen tanácstalanok lettünk a 3-as pontot illetően. Ismételten ellenőriztem a koordinátákat, hogy nem írtam-e el. Nem, centire a leírásunkban szereplő ponton állunk a "sárga sáv elágazás"-sal jelölt helyen, és valóban itt el is ágazik a sárga sáv, de kelet felé, nekünk viszont nyugati sárga elágazás kell, plusz a műút is kéne. Összességében másfél-két órát biztosan elpazaroltunk itt, anyut már nem fogjuk utolérni, mivel közben telefonon többször kerestem, és Ő már túl van a hegyen.

Hát, akkor nincs mit tenni, menjünk a következő pontra (Vesszős-forrás a sárga sávon), a megadott GPS koordináták alapján. Ez a GPS szerint is, és a térképrészletnek megfelelően is a műút másik oldalán van, remek. Az egyszer már bejárt utunkat követve ismételten lementünk a műútra, ahol visszaindultunk Lillafüred felé. A hegy itt túl meredek volt az iránymenethez, ezért úgy voltunk vele, hogy a műútról az első adandó alkalommal felcsapatunk nyugat, vagyis a forrás felé. Itt már egyszer mentünk, de az árnyék miatt szóltam Marcinak, most menjünk a túloldalon, ahol egyszer csak egy lépcsőt pillantottam meg. Felnézve kiverte a szememet egy másik sárga sáv jelzés, majd maga a bugyi a papírokkal. Ez volt az a bizonyos 3-as pont, ami marhára nem ott volt, mint az itinerben írt, sőt GPS koordinátákkal is megadott pont. Hogy itt, kb. 2 óra bolyongás után mik hangzottak el, azt most nem részletezném.

Innentől a jelzésekkel nem volt gond, sőt anyukámat mégiscsak utolértük kb. 1 km-el a cél előtt. Nagyon fáradt volt, de további 1 óra alatt hősiesen bejutottunk a célba, a garadnai kisvasút végállomásra. Ekkor 16.40 volt. Elvileg 16.00-ig volt nyitva a cél, természetesen szervezőnek már se híre, se hamva nem volt. A kisvasút, amely visszavisz minket az autóhoz, majd 17.25-kor jön. Közben összefutottunk azokkal a túratársakkal, akik szintén, sőt jobban ették a "kék kereszt balra" cselt, és jól elbeszélgettünk. A kisvonat természetesen nem jött a megadott időpontban. Megnéztük a buszt, 17.50 körül jön egy, amitől még majd villamosoznunk is kell a célig. Már a buszmegállóban várva mégiscsak beesett egy menetrenden kívüli kisvonat, így elbúcsúztunk tőlük, és felültünk. A busz már elment, amikor kiderült, hogy az alsó szakaszon siklás volt, így előfordulhat, hogy csak Lillafüredig tudunk utazni.

A továbbiakat már nem is ragoznám, anyut Hatvannál átpasszoltuk apukámnak, akinek éppen ott volt dolga így estefelé, Marcit pedig a késői érkezés miatt inkább hazavittem kocsival, így én 22.30-kor értem haza. Két fontos tanulságot vontunk le a mai napból. Az egyik, hogy saját, igazi térkép nélkül soha többet, sehova. A másik pedig az, hogy a Zöldgömb Sport Klub által szervezett túráktól a jövőben igen távol tartjuk magunkat.