Bronzjelvényes gyalogos túravezetői vizsga

Év eleje óta tartó elméleti és gyakorlati képzésünk, valamint a keddi írásbeli vizsga után ma volt a napja, hogy a gyakorlatban és szóban is bizonyítanunk kellett Harman Marcival, hogy megérdemeljük a fent említett címet. Kedden az írásbelin csak egyetlen társunk „vérzett el”, így szinte teljes volt a csapat ma reggel Pilisszentkereszten, ahol a centrumban, egy étterem teraszán volt a rajt és a cél. Az írásbeli vizsgáink eredményének sorrendjében, egymást 5 percenként követve indultunk. A legjobb írásbelis indult elsőnek.

Jómagam a 13. helyemmel durván pont a csapat közepéről, 10.15-kor indultam neki a távnak. Az első pont egy kolostorromnál volt. A piros jelzésen a templom előtt elhaladva, a zöld jelzésre váltottam, majd a „Klastromkert balra” táblánál meglepődve tapasztaltam, hogy ez tán ki lesz táblázva? Hihetetlen egyszerű volt megtalálni, már csak azért is, mert ez volt egyben az első „kérdező pont”, vagyis szóbeli vizsga hely, így a társakat is könnyű volt észrevenni.

Jó 10 percnyi várakozás után - míg az előttem lévők szóbeliztek - az elméleti kérdésem kapcsán a térképről egy pár kilométeres szakasz szintviszonyait kellett elmesélnem, vagyis mikor megyünk felfelé, mikor szintben, mikor lefelé, összesen mennyi a szintemelkedés, stb. Ez hibátlanra sikerült, így 10 ponttal gazdagodva indulhattam a második pont felé, mely a Magas-hegy csúcsán volt.

A legrövidebb út nyilván a nyugatra található Szurdok-tanösvény megfogása, majd ezen a P és Z sáv jelzés találkozásáig tartó dél, dél-nyugati menet lett volna, ám tanulva az elővizsga tapasztalataiból - ami ösvény a térképen jelölve van, az általában nem jó, de közben van 10 másik ösvény, ami nincs a térképen - úgy döntöttem, hogy inkább megyek biztosra. Minimális, egy-kétszáz méteres kitérő, ha visszamegyek a P sávra, és azon támadom meg a Z sáv csatlakozását. Így is lett, ám a két út találkozásánál egy pályaellenőr megállított, mivel egy társam nem sokkal előttem haladt el ott, és az 5 perces „távolságot” betartatta velem. Így újabb pár perc állásidő került a lapomra.

Egy gyors irányszög-mérést követően felszaladtam a csúcsra, megvolt a pont, jelölés, és indulás tovább. A harmadik pont egy un. „kötelező útvonal”-on volt, ami annyit jelent, hogy muszáj a térképen megjelölt utat választani mintegy 300 méter hosszban, és azon valahol lesz a bólya. Így ezen kötelező útvonal kezdőpontját mértem be magamnak, majd ebben az irányszögben támadást intéztem a susnya ellen, majdnem délnek. A főút előtt - már hallottam az autók hangját közvetlen közelről - egy nem várt, de igen mély horhos keresztezte az utamat. Ez is valahogy lemaradt a térképtől.

A műút után közvetlenül egy vörös kavicsos út indult kérdéses irányba, majd északkelet felé kanyarodott. Nem ettem a cselt, maradtam a belőle kiágazó keleti fekvésű ösvényen, ami jó döntésnek bizonyult, így a harmadik pont is meglett. Következett a nap legkönnyebb feladata, a már meglelt ösvényen nyílegyenesen felkapaszkodni a 489 méteres csúcshoz. Ez újabb kérdező pont volt. Itt a mi gyakorlati csoportunk oktatója, Robi tette fel a kérdéseket, ismételten tereptanból.

A „hány kilométert jöttél idáig?” című kérdés térképi megválaszolása, majd az előre-, a hátra-, és az oldalmetszés kitárgyalása után letekintettünk egy falura. A térkép alapján ezt be kellett azonosítani, majd jött egy érdekes kérdés. Látod, ott az a nagy hegy, mellette az a piramis-szerű csúcs. Mondd meg, hogy milyen messze van. Használhatsz térképet. Ez utóbbit mellőzve egyből besaccoltam olyan 7 km-re. Robi kicsit meglepődött a gyors válaszon, majd kezet nyújtott: gratulálok, 10 pont (a valós táv: 6.8 km). Ehhez tudni kell, hogy a múlt heti túránkon sokszor gyakoroltam a távolságbecslést, még a Bélát is rávettem egyre. Hasznos volt, mert mint utóbb kiderült, a Robinál ez volt az egyetlen 10 pontos produkció.

Az ötös ponttól, ami egy fakereszt volt az erdő közepén, ismerve a Pilis térképet egy kicsit féltem. Nem sok a támpont a környéken. (A Pilis térképen a jelzett ösvény nem az!) Sokan úton próbálták megközelíteni, de én itt úgy gondoltam, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Kicsit jobbra húzott lábam, így idő előtt elértem a kereszthez vezető nyiladékot, ami meglepő módon igen jellegzetes volt, és az irányszöge is stimmelt. Kicsit később a keresztező nyiladék is felismerhető volt, sőt, irányszöge szintén stimmelt! Nocsak. Szabályosan neki mentem a keresztnek, el sem lehetett téveszteni. A többiek, akik úton próbálták elérni, később mesélték, hogy úgy nem volt túl egyszerű feladat.

Annyira megörültem az iránymenetem sikerének, hogy fel sem merült bennem más, minthogy iránymenet legyen tovább a szurdok bejáratig is, ami a 6-os pont lesz. Itt azért lett egy karc is a nyakamon (akácos volt a susnya), de gyönyörűen megvolt a térképen jelzett ösvény és vadetető melletti elhaladás is. Bár „szokás szerint” picit jobbra húzott itt is a lábam. A nagy parkoló miatt döccent egyet a keresett szurdok bejárat megtalálása, de csak 4-5 percet vitt el az időből. Ez is kérdező pont volt - az utolsó -, mégpedig az elsősegély-nyújtás témaköréből.

„Délután kettőkor az általad vezetett csoport egyik tagja erős fejfájásra panaszkodik, hányingere van, stb.” Oké, napszúrást kapott, esetleg hőpangása van. Örültem, mert könnyű a kérdés, sima 10 pont lett, irány a szurdokon át az utolsó pont, a kulcsosház.

A szurdok elég népszerű hely lehet - megjegyzem tényleg gyönyörű -, csak én most leginkább haladni szerettem volna, lehetőleg a csoportok kikerülésével. Mivel elég keskenyek a hidak (mind egyszemélyes), nemegyszer a patakon átgázolva, a híd mellőzésével kerültem ki a nézelődőket. Amikor úgy gondoltam, hogy a megfelelő kereszteződésben vagyok, felvettem az irányszöget a kulcsosház felé. Hamar rájöttem, hogy itt bizony hiba csúszott a számításba (vagy a térképen jelzett utakba), mert biztosan nem ott vagyok, ahol gondolom. Kicsit mellé mehettem a dolognak a susnyában, nincs más hátra, mint bevetni a tanfolyamon tanultakat. Itt már csak az irányszög-mérés segít... mondaná Szabolcs tanfolyamtársam. Úgy is van!

Kiértem egy tisztásra, ahonnan láttam a Pilis csúcsát, és a Pilisszentkereszti templomtornyot. Mindkettő egyértelmű a térképen. Bár 2 pont nem az igazi a hátrametszéshez, ráadásul egy hegycsúcs irányszögének becslése elég pontatlan is lehet így távolról, de sokkal jobb, mint a semmi. A tájoló segítségével hamar megvolt a 2 irányszög, ezeket a térképre szerkesztve, a metszéspont alapján 150-200 méterrel voltam a kulcsosháztól durván északra. Újabb iránymenetem végeztével 30 méterrel a kulcsosház melletti útra keveredtem, innentől nem volt gond a bólya megtalálása. Megvan minden pont, irány a cél.

A faluba pillanatok alatt beérve már semmi probléma nem volt a célig, tudtam, hogy megvan, sikerült a vizsga. 3 óra 5 perc volt az összes menetidőm, ez 30 perccel volt rosszabb, mint a leggyorsabb társam, de azért jobb, mint az átlag 3 és fél óra. (A szintidő egyébként 4 óra felett volt.) 30 pontos szóbeli csak egy volt, köszönhetően a távolságbecslés gyakorlásának, de 29 pontos már elég sok. Minden tanfolyamtársam sikeresen teljesítette a gyakorlati vizsgát.

Bizonyítvány, buli kedden.